a nagy megújulás közben életre hivott zentai magyar kamaraszinház második bemutatóján járva, kis késéssel ugyan de szemügyre vettem a felújitott szinházat. ami szép, érdekes,modern és régies egyszerre, de lehet csak én nem láttam a lényeget, érzésre kicsit azért túlfizették.

de hogy ne foglalkozzunk ismét a bürokráciával és beidegződésekkel, az majd egy következő bejegyzés témája lesz, szóval a darab...

egy olyan darabot, aminek gyakorlatilag nincs története, és ami van is nem hosszbb három mondatnál,szóval tényleg nehéz színre vinni, viszont kihívás. nem is sikerült, maradéktalanul megoldani a feladatot, a közepe valahogy ellaposodott, ami igazából csak a mozgalamas eleje után volt feltűnő, de ilyenkor egy  rutinosszinházisznob úgyis kicsit bebólint, a vége pedig ismét jól összejött, néhány vicces rész és esemény egészen felrázta, az alvókat is.  széteső harmonika okozott némi megbotránkozást, a hirtelen vége pedig méltó volt az egész darabhoz.

szóval,ha nem is elsőrangú, mégis dicséretes próbálkozás és ötletesség volt benne, a színészi játékot is dícsérni tudom, és ezek után joggal várhatunk javuló folytatást.