0. nap a dzsungelben

2007.09.02. 23:04

0.nap ez, mint a nagy fesztiválokon szokott lenni,amikor a fesztiválturisták leglelkesebb csoportja elfoglalja a még félkész területet,másnap pedig sor kerül az elsö javitásokra is.

szokni kell ezt a pesti létet,a vele járó előnyökkel és hátrányokkal,ezekröl még irni fogok.

de a mai nap legizgalmasabb programja a Dzsingisz kán és öröksége valamint a Tatárjárás kiállitások megtekintése volt,a Nemzeti múzeumban.

A Tatárjárást bemutató kiállitás a Magyarországon talált leletekböl állt,sok rajzzal és egy egyszerü,érthetö filmmel a muhi csatáról. Kevés tárgy volt kiállitva,nyilván nem is sok maradt fent, de ezek is nagyon érdekesek voltak. Látszott a szakértelem a lószerszámokon és a fegyvereken,és hasonlóak a honfoglaláskori magyar emlékekhez.

A Mongol kiállitás pedig egy profi tárlat volt, ugy a jo fele a tárlatnak felfogható egy remek pijárfogásnak is,remekül érzékeltette a birodalom sokszinüségét,és ami maradt belöle.
Néhány tárgy pedig önmagában is megérte,igy egy kb. kétezer éves szövet-sejem-bőr szőnyeg,hasonlót használnak a jurtákban is,és az ezen található (kezdetleges-mihez képest?)sztyeppi motivumvilág megjelenik késöbb a  magyar emlékeken is (pl.ilyen az életfa).
Az ijjak amivel végigrabolták Európát,illetve megsemmisitették a magyar sereget muhinál, akár lehetnének magyar számszerijak is a honfoglalás korából. csak a nagy európaizálódásunkban elfelejtettük mire is jók. pedig 300évvel korábban öseink is ezzel tartották félelemben a fél világot.hoppá.erre valahogy nem emlékszem a történelemórákról.
és még csodálkozunk hogy a magyar nehézlovasságot letarolta a mongol könnyülovas sereg. a hátrafelé nyilazás nem is beszélek,elég annyi,hogy a mongolok a muhiról menekülőket addig követték mig teljessen elfáradtak és nem kegyelmeztek.

A Habsburgok pedig már ekkor is csak bajt hoztak ránk, ugyanis a tatárok elöl menekülö kunokat,akiket befogattunk és segitségünkre is lehettek volna,egy bizonyos Habsburg Frigyes parancsára Kuten kun kánt felkoncolták,és ők igy ellenünk fordulva,délre távoztak vévigrabolva az alföldet is.hogy is van az a mondás? ja, oszd meg és uralkodj!

de miért is támadtak meg bennünket a tatárok ha rokonok vagyunk?nos, a tatárok a német-római birodalom megsemmisitésére indultak,és békét ajánlottak volna szabad átvonulásért esetleg csatlakozásért,ha a követeket a templomos lovagok el nem teszik láb alól idöben.mint ahogy késöbb a Kunten kun vezért kikérni érkezett követeket is.
a tatárjárás után pedig a pápa és a kán közötti levelezésböl kiderül,hogy ezt jelöli meg a hadjárat ürügyeként.hoppá.ilyen apró részletek miért maradnak ki a törikönyvekböl?

hmmm.csak nem a "nyugat" érdeke ez is?érdekes.

Szerző: kAndrás

komment

Címkék: kiállitás

süti beállítások módosítása