az angol cim igen sokat elárul a fimről, hiszen valami naplóféle körül forog minden, és ez hozza a fordulatot is. szeretem az ilyen polgári milijőben játszódó filmeket, (pl:Little Children) van valami különleges hangulatuk. hogy a filmre térjünk...

teljesen jól indul, bár a házsártos öreg tanárnő körül valami bűzlik (Judi Dench), ezeknél általában nincs minden rendben.nem tudnak békésen megöregedni,bár ez nem is olyan könnyű egy fiatalkultusszal (ami sok más mellett náci örökség,de erről majd később) terhes világban.ez az első ilyen mélynehéz tabu,ami előkerül. 

a fiatal művészettanárnő (Cate Blanchett) pegid szépségével, szabados felfogásával, és megöregedett férjével pedig csak vonzza a bajt, kéri a pofont, székelyesen. hamar előkerül egy fiatal suhanc, és aki visszaadja a tanárnője fiatalságát, ez pedig egészen addig fajul amig a legvégén  úgy kisminkeli magát, mint fiatal, lázadó korában. a fiatalok pedig egyre korábban és gyorsabban érnek, a törvények pedig nem ehez a sebességhez vannak szabva, döntögeti a tabut a szexuális és értelmi érettség határairól,törvényi szempontból.kényes ügy.

közben pedig a vén tanárnő irányit,vagyis azt hiszi, a bizalmába férkőzik, majd az ujja köré csavarja,közben mindent szorgalmasan jegyzetel. persze a tudomására kerül, majd kiderül a kis titok,ami igencsak kapóra jön, igy kisajátithatja magának a bartnőt, lelki és testi hajlamait készül ilyen módon kiélni, bár tévesen hiszi ezt kétoldalú,viszonzott kapcsolatnak.

lassan pedig már mi is kényelmetlennek érezzük a hangulatot, és egy egészen elvetemült elme rejtelmeibe kapnk igy bepillantást, esős napokra kiváló film.

süti beállítások módosítása